Itt az ideje, hogy megirjam az utolsó részleges kritikát, mert tegnap a telefonban Hachiko-sama felhivta rá a figyelmemet, hogy már készen van a teljes kritikával és szeretné közzétenni, de addig nem tudja, amig én ezt nem fejezem be, szóval lássuk...
- Azok után, hogy eddig nem történt sok váratlan fordulat, most hirtelen, mintha mindent ebbe a néhány részbe akartak volna belezsúfolni, de valahogy ez mégsem tette követhetetlenné, csak kicsit kuszává (néhol értelmetlenné) a sztori fővonalát
- Az epikus csata, amit már az eleje óta vártunk mind a ketten, valahogy teljesen elmaradt, bár a váratlan része a dolognak ott is megvolt
- Amint lezáródott a Montague-Capulet harc azon szörnyűlködtünk, hogy mi lesz a fentmaradó 2 résszel, ami még hátra volt... de sajnos megoldották egy újabb bonyodalommal, ami szerintem felesleges volt a végére, ha csak a drámai befejezést szerették volna elérni, arra NEM EZ volt a megfelelő megoldás
- Kicsit bonyolult és összecsapott volt a befejezés, ami bennem hagyott kérdéseket, de ez sem feltétlenül negativ, bár kifejezetten nem is pozitiv
- Mivel ezek voltak az anime utolsó részei azt vártam, hogy majd most érzek valamit, hogy vége... de csak valami olyasmi volt bennem, hogy 'Most komolyan... ennyi volt... ez lett volna a konklúzió 24 rész után...' Hát... az egész animét átfogó kritikában majd meghozzuk a végső döntéseket!
Legyetek türelmesek, hiszen hamarosan megérkeznek a teljes kritikák is, ha minden igaz, akkor először Hachiko-samaé, majd csak aztán az enyém, ahol osztályozzuk is az animét aszerint, hogy nekünk mennyit adott... vagy vett el tőlünk. De nem kell szomorúnak lenni, amiért a projekt befejeződött, hiszen Hachiko-sama máris új sorozatot igért, amiről még nem árulok el semmit, és persze én sem leszek tétlen a továbbiakban sem. Hamarosan pedig itt a blog első születésnapja is!
Akane-chan, XOXO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése