Japánban délután 2 óra 46 perckor , a pusztító földrengés időpontjában , Japánban országszerte egyperces néma csenddel és imával emlékeztek meg a történésekről .
A Richter skála szerinti 9-es erősségű földmozgás, és az e miatt kialakult több 10 méteres szökőár .. Közel 16ezer halálos áldozatot és másik két és fél ezer eltűnt ember életét követelte a katasztrófa .
Akihito császár a nemzeti színházban tartott megemlékezésen kiemelte ,hogy lépéseket kell tenniük a katasztrófavédelem megerősítésére , hogy a jövőben minél több embert meg tudjanak védeni.
Abe kormányfő a beszédében az újjáépítések felgyorsítását ígérte , ami valószinüleg nem csak üres beszéd mivel a tohokui beruházásokra fordított keretet megnövelte 19-ről 25 ezer milliárd jenre. Erre a lépésre nagy szükség is lehet mivel az akkor kitelepített 470 ezer ember közül 315 ezer ember még mindig átmeneti szálláson lakik.
Hirose Naomi, a TEPCO elnöke a cég fukusimai központjában tartott
megemlékezésen azt mondta: „Azt akarom, hogy minél többen jöjjenek el
ide, nézzék meg a helyzetet, hallgassák meg a katasztrófa által
érintett embereket, és gondolkozzanak el azon, hogy mit tudunk tenni
értük”.
Ezzel párhuzamosan a fukusimai balesetet követően felállított
atomenergetikai hatóság vezetője, Tanaka Shunichi azt ígérte, hogy
mindent meg fog tenni egy hasonló nukleáris katasztrófa megakadályozása
érdekében. „Amikor azt hallom, hogy Namie városának lakói két éve nem
láthatták otthonukat, átérzem a baleset által okozott hatalmas
szörnyűségeket. A hatóság küldetése, hogy soha ne ismétlődhessen meg a
fukusimai baleset” – közölte Tanaka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése